Jelentkezés

„A világ egyetlen főiskolája és egyeteme sem tehet érted többet, mint hogy segít neked segíteni önmagadon.” (Frank Bettger)

Tisztelt Érdeklődő!

Sok szeretettel köszöntjük honlapunkon és őszintén örülnénk, ha diákjaink között köszönthetnénk Önt is!

A Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégium az ország egyik legnagyobb középiskolai kollégiuma.

Elsősorban azoknak a fiataloknak a jelentkezését várjuk, akik középiskolai tanulmányaikat a fővárosban folytatják, és kollégiumi ellátást igényelnek. Fontos szempont a tanulás, hiszen minden diáknak ez az elsődleges feladata! Diákjaink sokféle képzésekben vesznek részt, vannak sportolóink (labdarúgók, kézilabdázók, birkózók, bokszolók, stb.), zenészeink, színész tanodásaink, stb. A diákok mindennapjaik nagy részét a kollégium falai között töltik, ezért fontos szempont a nevelés is. Nem titkolt célunk, hogy a ránk bízott fiatalok igényes, nyitott, és érzékeny emberekké váljanak, legyen igényük a tanulásra, hiszen a ma megszerzett tudás holnap már nem elég. A fiatalok a szabadidő hasznos eltöltésére a legkülönbözőbb szakkörökön vehetnek részt, valamint sokszínű kulturális lehetőségekből is választhatnak, mint például rendszeres színházlátogatás, különböző zenei programok, stb.

Résztvevői vagyunk a fővárosi kollégiumok által meghirdetett versenyeknek, és sportvetélkedőknek. A hétvégéken is nyitva tartunk. A kollégium életében a diákokat képviselő Diákönkormányzatnak markáns szerepe van.

A Kollégiumi felvétel folyamata:

Tisztelt Jelentkező!

Szeretettel várjuk Önöket!

A szabad iskolaválasztás mellett a szabad kollégiumválasztás joga is mindenkit megillet!

Ki kérhet térítésmentes kollégiumi elhelyezést?

1. Aki – a hatályos jogszabályok alapján – nappali rendszerű, középfokú iskolai oktatásban, vagy szakmai képzésben államilag támogatott tanulói jogviszonnyal rendelkezik.

2. Életkorát tekintve:

  • középiskola és szakiskola esetén a be nem töltött 25. életév.
    • Speciális feltételek megléte esetén, igazolással a korhatár meghosszabbítható.

3. Vidéki vagy határon túli állandó bejelentett lakhellyel rendelkezik.

4. Sajátos nevelési igényű tanuló.

Ki kérhet még kollégiumi elhelyezést havi térítési díj fejében?

Aki felsőfokú tanulmányokat folytat, vagy tanulmányait, szakmai képzését nem államilag támogatott képzésben (térítési díj / tandíj megfizetése mellett) szerzi, aktív hallgatói / tanulói jogviszonnyal rendelkezik (szintén feltétel a vidéki, vagy határon túli állandó bejelentett lakcím).

A 2017/2018-as tanévben a térítési díj összege:

- szakmai képzésben résztvevő diákok számára: egyénileg megállapított összeg kerül meghatározása, mely csökkenthető szociális alapon és tanulmányi eredmény alapján.

- felsőfokú tanulmányok folytatása esetén 20.500 Ft. /hó

A kollégiumi felvétel folyamata:

1. Jelentkezés – folyamatosan történik: letölthető a Jelentkezési lap és mellékletei (levélben, e-mailben, vagy személyesen lehet a kollégium titkárságára eljuttatni). 18 év alatti jelentkezőnél  a szülői kíséret elvárt!

2. A jelentkezéshez csatolni kell az adott tanévhez kapcsolódó tanulói jogviszonyról és nappali rendszerű – térítésmentes – képzésről az adott oktatási intézménytől származó iskolalátogatási igazolást. A tanév kezdetekor – legkésőbb az első hét végéig – szintén kérünk egy az adott tanévre érvényes iskolalátogatási igazolást bemutatni és leadni, melyek hiányában nem jöhet létre a kollégiumi jogviszony, és nem foglalhatja el férőhelyét kollégiumunkban!

3. Sajátos nevelési igényű (SNI) tanulók jelentkezése esetén csatolni szükséges az aktuális tanévre érvényes szakértői véleményt, amelyben szerepelnie kell a Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégiumnak, mint kijelölt intézménynek.

4. Minden jelentkező e-mailben, vagy levélben kap visszajelzést a felvételről!

A felsőfokú tanulmányokat folytató diákokat leghamarabb szeptember első hetében áll módunkban a felvételről értesíteni, a későbbiekben pedig az adatok beérkezése után elbírálást követően kapnak tájékoztatást (minimum 1 hét).

5. Étkezési lehetőség:

A kollégium tanulói naponta ötször igényelhetnek étkezést. Megrendeléséhez kérem, töltse le az Étkezés megrendelése című nyomtatványt, és juttassa el azt jelentkezésével együtt, ha étkezést kíván igénybe venni már szeptember első hetében!

Az alábbi táblázat a középfokú oktatásban, valamint az első szakmai képzésben részesülő tanulóink számára érvényes árakat tartalmazzák.

                                  M e g n e v e z é s Ft/fő/napÁFA nélkül          Térítési díj            ÁFA-val
Kollégiumi ellátás (összesen)           680            864
reggeli              148            188
ebéd              276            351
vacsora              256            325
Lehetőség van tízórai és uzsonna igénybevételére, bruttó 104.- – 104.- Ft ellenében. 

Az alábbi táblázat a felsőfokú oktatásban, valamint önköltséges tanulóink számára érvényes árakat tartalmazzák.

M e g n e v e z é s               Térítési díj ÁFÁ-val
Ellátás (összesen)                        1 376
reggeli                           283
ebéd                           557
vacsora                           536

Lehetőség van tízórai és uzsonna igénybevételére, bruttó 184.- 184.- Ft ellenében

Az étkezési díj kedvezmény igénybe vehető:

  • rendszeres gyermekvédelmi támogatás igazolásával (csatolja a jelentkezéséhez lakóhelyének önkormányzati jegyzőjétől érvényes határozatot!)
  • 3 vagy többgyermekes családok számára, ahol a gyermekek nappali rendszerű képzésben tanulnak (csatolni szükséges ennek igazolására a Magyar Államkincstár határozatát)
  • tartósan beteg vagy fogyatékos tanuló esetén (orvosi szakvélemény, ill. szakértői bizottság által kiállított határozat alapján)

Amennyiben a tanuló betegség vagy egyéb ok miatt nem tudja a kollégiumi férőhelyét elfoglalni, előzetesen várjuk ezzel kapcsolatosan a jelzését, mert a férőhelyet előzetes egyeztetés hiányában maximum egy hétig áll módunkban fenntartani.

A beköltözés napján étkezést nem tudunk biztosítani!

Mit hozzon magával a tanuló beköltözéskor?

-        Tisztálkodó szereket, a szükséges gyógyszereket (fájdalom- és lázcsillapítót mindenképp).

-        Az étkezéshez szükséges eszközöket (tányér, lábas, pohár, evőeszközök, ételtároló doboz, konyharuha stb.).

-         Szülői engedélyt, a látogatható rokonok/ismerősök nevével, címével, telefonszámával.

-         Két darab igazolványképet.

-         Az első havi étkezési díj befizetésére elegendő pénzt.

-         Ünnepi alkalmakhoz illő öltözéket.      

-         Saját ágynemű kizárólag orvosi engedéllyel használható!

-        Laptop és más elektronikai eszköz csak saját felelősségre hozható be az intézménybe, melynek behozatalához előzetes igazgatói engedély szükséges!

Virágh Krisztina

intézményvezető