“Mozgásban a kollégium”

Budapest Főváros Önkormányzata a 2013/2014 -es tanévtől támogatja a budapesti középfokú kollégiumok sportrendezvényeit, melynek célja, hogy a budapesti kollégiumok között nagyobb fokú átjárhatóság alakuljon ki a különböző sportrendezvényeken való részvétel alkalmával.

Az új alapokra helyezett sport rendezvénysorozat lehetőséget kínál – az anyagi támogatásnak köszönhetően – a kollégiumok diákságának egy átgondolt, az intézményvezetői közösség által egyeztetett módon összeállított, szabályozott programsorozat megvalósítására.

A kollégiumvezetők a BEKK-et kérték fel arra, hogy a programtervet az egyeztetések tükrében összeállítsa, és a programot koordinálja. A kollégium a vállalásnak eleget tesz.

Nagy örömünkre szolgál, hogy egy új kezdeményezés részesei lehetünk. Ez a hagyományteremtő programsorozat kiemelt fontosságú a diákság egészséges életmódra nevelése, illetve a különböző mozgásformák diákokkal történő megszerettetése céljából.

A programsorozat – talán egyedüliként – nem a versengést helyezi előtérbe, hanem a különböző mozgásformák elsajátítását, illetve gyakorlása közben kialakuló kellemes időtöltést. Diákjaink örömmel vesznek részt minden tanévben az egyes programokon.

A programsorozat októbertől május végéig tart.

Virágh Krisztina

intézményvezető